Összegyűjtöttem csokorba néhány virágot. :) Szép tetkókat találtam, érdemes végignézni.
Egy kis segítség, hogy mindenki olyan színű dolgot varrathasson magára, ami tényleg kifejezi azt, amire hivatott. Íme, egy kis szín szimbolika:

Tovább»
Sokszor megkérdezik, hogy hogyan lehet kitágítani egy pici lyukat a fülön, akár akkorára, mint egy Cappy-s kupak, anélkül, hogy vágnák, vagy ilyesmi. Hát, tessék: Tovább»
A Día de los difuntos/ Día de los Muertos megegyezik a halottak napjával, de olyan latin-amerikai módon. A térségben ugyanis ez nem egy szürke ünnep, mint itt, Európában. A temetőket feldíszítik, a halott gyerekeknek játékokat visznek a sírhoz, a felnőtteknek gyakran tequilát. Ilyenkor az egész család együtt eszik -ez afféle halotti tor- és az elhunytakról mesélnek történeteket. Nem szomorú ünnep tehát, inkább vidám, az emlékezés napja, nem a kesergésé. Ebben az is közrejátszik, hogy úgy tartják, ezen a napon a halottak újból köztük vannak szellemként, nekik szereznek örömet a díszekkel, stb. Persze büntetést érdelem, aki nem díszít; aki fukarkodik eltávozott szeretteivel, nem díszíti föl a sírokat, arra a holtak megharagszanak, és betegséget, halált hoznak rá. Szóval Mexikóban kicsit más.
Ez a bejegyzés pedig arról szólna, hogy milyen szépek is azok a koponyák, melyeket a közép- és dél-amerikai népek erre a napra készítenek. Nyilván mindenkinek ismerősek lesznek ezek a koponyák, szerintem mindenki látott ilyet. Nem véletlenül nyilvánította a szokásrendszert az UNESCO a szellemi és kulturális világörökség részévé. Tovább»
Amerikai barátaink nagy rajongói eme hátborzongató ünnepnek, jó nagy bizniszt is csináltak belőle. Olyan nagyot, hogy van, aki egész évben csak ezt várja. Lehet kísértetnek öltözni, cukorkát kizsarolni a szomszédnénitől, meg hasonlók. Akad olyan páciens is,aki annyira beleszeretett az ünnep hangulatába, hogy elment kedvenc tetovátor barátjához és készíttetett is egy mintát ennek kifejezésére. (Megjegyezném, egész színvonalasakat sikerült összegyűjteni. Ami meg nem szép,az vicces.)
Hát, kedves olvasók, ma szemtanúja voltam két piercing behelyezésének. Kellőképpen be voltak kaksizva. Nos, el kell mondanom, hogy tök fölösleges. Már írtunk arról, hogy fáj-e, hogy mennyire fáj, miért fáj. De most újra késztetést érzek rá, mert a két mai leányka nagyon félt. Norbee nem evett még meg senkit és senki nem is vérzett még el. Volt már az arcomban egy-kettő és nem haltam bele. Az orr kellemetlen, a medúza fáj, a szemöldököt nem is éreztem. A tragusnak rossz a hangja. Ez persze mindenkinek más. De akkor is. Fölösleges félni. Az ember minél jobban ráparázik, annál rosszabb. Komolyan. Erre való ez a blog; el akarjuk oszlatni a félelmeket és az előítéleteket. Remélem segítettem egy kicsit. Minden új olvasónak ajánlom a régi bejegyzések végigolvasását, abból egy csomó mindent megtudhatnak. :D
Nahát, van egy elég régi klip, amiben elég szépen megjelenik, hogy miért nem érdemes az aktuális leányzó/úriember nevét fölvarratni. (Kivéve, ha nagyon-nagyon biztos. De most nem magyarázom meg, én mégis miért.) Szóval itt a videó, nézegessétek. Norbee ki fog szaladni a világból, mert elég tingli-tangli muzsika díszköcsög frontemberrel, de a történet a lényeg.
http://www.youtube.com/watch?v=iAP9AF6DCu4&ob=av2e
Két fecske van a lábamon. De ezek speciális fecskék, nem csak úgy díszként viselem őket. Jelentésük van. Nekem jelentenek valamit. Most le is írom, hogy mit, mert szerintem pont olyanok, mint amilyennek lenniük kell.

Kiskoromban szerettem nézni a fecskéket. Irigyeltem őket, hogy tudnak repülni és tetszett, ahogy kinéznek. Szépek.

